Az orosz megszállás 1944. december 8-án érte el Kisnémedit. A szovjet csapatok gyorsan közrefogták az Aszód–Balassagyarmat–Vác háromszögben maradt német csapatokat, akik pánikszerűen menekülve, észak felé igyekeztek kitörni a gyűrűből. Gyors menekülésük köszönhetően szinte fegyverdörrenés nélkül cserélt gazdát a község.

A Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonal újjáépítése, valamint az útépítés gondot okozott mind a katonai parancsnokságnak, mind a közigazgatási vezetőknek. E munkálatokban Kisnémedi lakói nem kis részt vállaltak, a közigazgatást Puskás Pál bíró vezette. A tanácsok megalakulásáig továbbra is Vácdukán volt a körjegyző. Egy-egy fontosabb családi esemény (születés, halálozás, keresztelés) bejegyzésére 20 kilométert is gyalogolhattak a kisnémediek, mert a plébános meg Püspökszilágyon lakott.

A megszállásig Gosztonyi János volt a község földesura, aki 1075 kat. holddal rendelkezett. Ebből 150 holdat érdemei elismeréséül meghagytak neki, mert kényszerleszállást végző angol pilótákat rejtegetett. A többi földet kiosztották a napszámosok, zsellérek, cselédek között…

A korszellemnek megfelelően a község lakói pártszervezésbe kezdtek. A legnagyobb taglétszámmal a Kisgazdapárt indult, élén Gosztonyi János földbirtokossal. Utána a Szociáldemokrata Párt következett, amelynek szervezője és titkára Fábián János volt: bban az időben 60-70 dolgozó járt nehéz körülmények között a váci és a budapesti üzemekbe. Kb. 2/3-ad részük lépett be a Szociáldemokrata Pártba. E két párt után egyforma létszámmal következett a Kommunista és a Nemzeti Parasztpárt. Az előbbi párt szervezője és titkára Győrvári Ferenc, míg a parasztpárté id. Holovics József volt.

A képviselőválasztásoknál – az országos eredményekhez hasonlóan – Kisnémediben is a Kisgazdapárt kapta a legtöbb szavazatot: az összes szavazatnak a felét. A szavazatok másik fele a többi három párt között oszlott meg.

1949 augusztusában új államformaként létrejött a Magyar Népköztársaság, s vele megalakultak az államhatalom helyi szervei, a tanácsok. A kisnémedi helyi tanács a függetlenítetteket és egy nevelőt kivéve, munkás és paraszt tagokból állt. Az egykori földesúri kastélyban kezdték meg a munkát, VB-elnöknek Ribai Mihályt, titkárnak Lengyel Lajost választották meg.

1949-ben kapcsolták be Kisnémedit a villanyhálózatba, és 1950-ben indult meg az autóbuszjárat. Ezzel jelentősen könnyebb lett a közlekedés a váci és budapesti munkahelyekre.

Az 1942-ben épült leventeotthont 1950-ben művelődési házzá alakították át. Itt kapott helyet a színjátszó csoport két öltözővel, színpaddal. A mozi heti két alakalommal ebben az épületben tartotta a filmvetítéseket. Több alakalommal szórakoztatta a község lakóit a Petőfi színtársulat, és az épületben helyezték el a könyvtárat, ami évente 5400-5500 könyvet kölcsönzött ki. Sokan használták az iskola 824 kötetnyi könyvtárát is. Az olvasott, illetve kölcsönzött könyvek száma ugrásszerűen megnőtt, de a könyvvásárlásra ez már mondható el.

A fiatalok részére a művelődési házban klub alakult, ahol olvashattak, sakkozhattak, nézhették a televíziót, vagy éppen zenét hallgathattak.

A tanácsra hárult a mezőgazdasági szövetkezetek szervezésének ügye is. 1951-ben, a járásban meginduló szervezésben Kisnémedi az élen járt. A község lakosságát illetően ez nem lett volna probléma, hiszen már abban az évben megkezdte működését egy III. típusú csoport, 18 taggal, 160 hold földdel. A hiba ott volt, hogy a vezetők közül többen azon a véleményen voltak, hogy miért ne lehetne az egész község lakossága tsz-tag? Miért ne lehetne Kisnémedi azonnal termelőszövetkezeti község? E cél elérésére megindult a szervezkedés. Az eredmény az lett, hogy az 5 legjobban ellenszegülő családot kitelepítették. A többiek beléptek…

Az így hirtelen felduzzasztott III. típusú tsz – többek között a szakszerűtlen vezetés miatt – nem tudott megbirkózni a feladatokkal. Tetézte a hibát még az is, hogy a járási szervek mind többet követeltek a tsz-től. (Beadási kötelezettség fölemelése, kötelező szerződéskötések stb.) Az első év viszonylagosan szorgalmas munkája után a zárszámadásnál a tagok nem voltak megelégedve. Ennek következtében csökkent a munkalendület, s a hanyag, szakszerűtlen gondozás következtében megnőtt az állatszaporulat elhullási százaléka.

Így a második év még rosszabbul zárult. Ekkor érte – 1954 nyarán – a tsz-t a Nagy Imre-kormány bejelentése: akik akarnak, kiléphetnek a tsz-ből. A tagok 90%-a élt is ezzel a lehetőséggel.

A megmaradt 30 tag az ún. szabadföldeken gazdálkodott tovább, 280 holdon. A belső ellentétek és a külső támadások azonban egy teljes gazdasági évet sem engedtek lezárni. Jellemző volt a község akkori arculatára az egyszemélyes vezetés, a szektarianizmus és egyéb olyan hibák, amelyektől az országos méretekben sem mentesültünk… Akik felhívták a figyelmet ezekre, azok gyanúsítgatásnak, áthelyezésnek tették ki magukat. A község politikai viszonyait mutatja, hogy 1948-ben, az MKP és SZDP egyesülése után problémák, hatásköri ütközések jellemezték a pártszervezet és a tanács közti kapcsolatot. Talán ez volt az oka a sűrű párttitkárváltozásoknak is.

A helyi pártszervezetben 1954–56-ig 24 tag volt. A tagok 60%-a járt ideológiai képzésre (alaptanfolyam, pártiskola, Marxizmus-Leninizmus egyetem).

Az 1956-os eseményeknek a községben is érezhető volt hatása, bár emberáldozatot nem követelt: felvonulás két pártvezetőségi tag lakása előtt, fontosabb pártfunkcionáriusok utáni hajsza. Az üzemekben dolgozók nem jártak be munkahelyeikre. A bizottságok alakulása, nemzetőrség szervezése a községben is zajlott. Az iskolában a tanítás zavartalanul folyt.

1956-ig nagyon szép kommunális feladatot oldott meg a község: kikövezték a Fő utcát. A munkálatok két részben történtek: először az alsóiskolától a templomig, majd a templomtól a falu végéig. Az „Öregszőlők” feletti kőbányákból a lakosság házilag termelte ki a szükséges követ, amelyet a helybeli gazdák fogatai a helyszínre szállítottak. A szakmunkát a Pest megyei Útépítő Vállalat végezte a községfejlesztési alap terhére, melyhez a Pest megyei Tanács 60 ezer forinttal járult hozzá. A kikövezett út hossza kb. 85 méter volt. Az üzemekbe járó dolgozók számára az autóbuszmegállónál váróhelyiség épült. Az 1959-es és a következő években egymás után épültek a járdák, 80 cm szélességben, a község minden utcájában. A járdaépítés is a községfejlesztési alapból, nagyarányú társadalmi segítséggel ment végbe.

Az 1962. és 1963. évben ugyancsak a községfejlesztési alapból és nagyarányú társadalmi munkaszervezéssel két létesítmény épült: a sportöltözők és a ravatalozó. A sportöltöző hét helyiségből áll, zuhanyozókkal felszerelv. A Járási Testnevelési és Sportbizottság kerítésdrótot adott a futballpálya bekerítéséhez. A másik létesítmény a hullaház volt. Régi községi épületek bontási anyagából épült, akkori áron 50 ezer forintért, a községfejlesztési alapból 15 ezer forintot fordítottak rá. Három részből állt: ravatalozó, boncoló és előtér. A ravatalozó felépítésével megszűntek a háztól való temetések.

A társadalmi munka Kisnémediben annyira szokásossá vált, hogy 1960-as évek első három évében a váci járás első községe lett ebben a tekintetben.

Erőteljes lendület tapasztalható a magánlakások építésénél, illetve átépítésénél is: az összes házak száma 245. Ebből teljesen új 58, átépített 89. 1959-ben bontották le a község legutolsó szalmatetős házát.

A tömegszervezetek közül a KISZ 50 taggal rendelkezett. Táncmulatságokat és sportrendezvényeket szervezett, és igyekezett felhívni a figyelmet az olvasásra, a klub látogatására, a családi ünnepek megtartására.

A községet egyik legnagyobb tömegeket megmozgató szerve a sportkör, 1953 óta működik, és mind államigazgatási, és mind a lakosság tagdíjon felüli adományait élvezi. Évekig a járási bajnokság II. osztályában, 1962 óta az I. osztályban játszik a csapat, szép eredménnyel. A csapat az 1963. évi ősz bajnokságban a II. helyezést érte el. A fiatalabb korosztályok között nagy az érdeklődés mind a férfi, mind a női kézilabda iránt. A sportkört a helyi „Zöldmező Tsz” gondozása alá került 1963-ban, ami anyagilag is támogatta.

Működött a községben Vöröskereszt szervezet is, mely elsősegélynyújtó állomást tartott fenn.

1952-ben a váchartyáni postahivatal fiókpostát létesített a községben.

A helyi ipar vonalán voltak kisebb problémák. Az 1960-as évek elején már két kőműves, egy cipész, egy fodrász és egy női szabó dolgozott helyben. A növekvő számú elektromos háztartási gépek, rádió, televízió javító szerv létesítését sürgette.

A kereskedelmi ellátást a Földműves Szövetkezet vegyes áruboltja (havi 150-160 ezer forintos forgalommal) és az Italbolt biztosította. Heti egy alkalommal húskimérési részlege is működött. Foglalkoztak még tej-, tojás- és baromfi felvásárlással is.

Az életszínvonal emelkedés mellett az iparcikk és áruvásárlási igény azért is növekedett Kisnémediben, mert 1945 után a szép népviselet fokozatosan elhalt. A régi népviselet fényképei, a kenderfeldolgozás összes szerszámai, néhány régi népviseleti ruhadara a tájház helytörténeti gyűjteményében található meg.

Az 1914–1922. években a nehéz gazdasági helyzet miatt 16-an vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba.

Ha már az életszínvonalnál tartunk, megemlítendő a község egészségügye is. A váchartyáni körorvoshoz tartoztak Püspökszilággyal együtt. 1945 után 5 községnek volt egy körorvosa, de az említett 3 község Váchartyánban közösen vásárolt egy körorvosi lakást. Kisnémediben külön is van egy előszobával ellátott körorvosi rendelő, ahol a körorvos a havonta Vácról kijáró szakorvosokkal együtt mind a felnőtt lakosság, mind az iskolás gyermekek részére megtartották a szükséges vizsgálatokat és az előírt védőoltásokat. Az eredmények – mint országosan – úgy itt sem maradtak el: 1945–64-ig csupán 2 csecsemőhalál fordult elő. 1964-ben az anyakönyvekben a halál oka: aggkori végelgyengülés, agyvérzés, rákos folyamatok.

1964-ben 966 lelket számláló község foglalkozási megoszlása a következő: 360 üzemi munkás, 240 tsz-tag, 12 értelmiségi, 43 nyugdíjas, 41 nyugdíjas földműves, 21 középiskolás nappali tagozaton, 104 általános iskolás, 32 óvodás, 113 egyéb (csecsemők, ipari tanuló, öregek, stb.)

Az üzemi munkások közül 304-en járnak budapesti, 49-en váci üzemekbe. A bejárást segíti a buszjárat, amely a váchartyáni vasútállomásra közlekedik, érintve az 1952-ben épült Vác- Galgamácsai vasútvonal Kisnémedi állomását, sajnos az vonalon 2009 december 13-tól megszűnt a személyi utasforgalom.

Berkó Árpád 1964-ben megjelent  könyve nyomán