Kisnémedi történelme

Kisnémedi Pest megye északfajták-keleti részén, a Nyugati-Cserhát délkeleti nyúlványa (Cserhátalja) déli részén lévő kis medencében, a Némedi-patak partján fekszik.

A község területén feltárt legrégibb régészeti lelet az őskorból való cseréptöredék, de találtak bronzkori és késő bronzkori leleteket is. A népvándorlás korától a XIV. századig terjedően maradtak fenn tárgyi emlékek, melyek a folyamatos megtelepedést bizonyítják.

1588-ban Kisnemegi, Felsőnemegy elnevezéssel fordul elő a korabeli oklevelekben. A kis jelzővel az ugyancsak Pest megyei Alsónémeditől különböztették meg. Budavár eleste után Kisnémedi is a török hódoltság területévé vált, de az akkori viszonylagos nehéz megközelítése (agyagos, kötött talaj; erdős környezet) a keleti szomszéd Püspökszilágy településsel együtt fennmaradt, és túlélte a török megszállást, míg a környezetében lévő lakott települések szinte teljesen elnéptelenedtek, elpusztultak.

Kisnémedi végig lakott település volt a török hódoltság közel másfél évszázadában is. A mohácsi vész után Kisnémediben 19 földesúr rendelkezett birtokrésszel 1945-ig. Ezek sorában 1660-es korabeli tizedjegyzék megemlíti a Gosztonyi családot mint Kisnémedi földesurait, akik aztán itt éltek közel 300 évig egyfolytában, egészen 1945-ig.

Kisnémedi lakossága – jellemzően az elmúlt közeli századokban – katolikus volt, mely vallásukat megőrizték mind a mai napig.

Meghatározó a térségben a búza, kukorica, napraforgó nagyüzemi termesztése. Szőlőkultúrájában a fehér fajták a meghatározók, ez a korabeli iratok alapján már a török hódoltság idején is jellemezte a környéket. Őstermelői körben a bogyósgyümölcsökből a málna termesztése fordult elő nagyobb mennyiségben.

Az emberek nagy része a Vác környéki ipari létesítményekben dolgozik. A község óvodával és 1–4 évfolyamos iskolával rendelkezik. Az 5–8 évfolyam jelenleg a váchartyáni általános iskolában tanul. A település életében jelentős szerepet játszik az RHFT telep és annak okán létrejött Izotóp Tájékoztató Társulás. A falu saját önkormányzattal és postahivatallal rendelkezik. A település kulturális életét színesíti a művelődési ház és könyvtár, mely különböző rendezvényeknek, szakköröknek, foglalkozásoknak ad otthont.

A község közigazgatási területe 1384 ha, ebből belterület 81 ha, 275 ingatlannal. A község szomszédos települései: Őrbottyán, Püspökszilágy, Vácduka, Váchartyán, Váckisújfalu.

Kisnémedi állandó lakosainak száma 2019. január 1. napján 734 fő.

A Kezdetektől 1965-ig

Az emberi kultúra majdnem minden korszakának megtalálhatók a nyomai ezen a vidéken. Bizonyosan sok nép megfordult e tájon, amíg honfoglaló őseinknek sikerült itt hazát alapítaniuk.

A „Némedi” név különböző alakokban fordul elő okleveleinkben. 1065 körül a szászdi apátság alapító levelében Nyeyg, majd 1228-ban Neueg, 1334-ben Nivege, később Nemegy, Nemed alakban. A szászdi apátságot az Aba nemzetség béli Péter ispán alapította a és látta el javadalmakkal, ezek között szerepel Kisnémedi is. A szászdi apátság további sorsa ismeretlen.

Az olasz eredetű Rátót nemzetség az idők folyamán Némedi, Duka, Váchartyán, Vácrátót irányába fekvő területit szerezte meg. I. Rátóti László bán Ákos nembeli Micskkel történő összecsapásában elveszítette Némedit és Hartyánt. Kisnémedi új földesura, Micsk főispán majd horvát bán, kitűnt vitézségével a lázadó főurak elleni harcban. Segítette Károly Róbert hatalmának megszilárdulását, hűséges szolgálataiért sok javadalmat kapott a királytól, többek között Kisnémedit is a fent említett körülmények között, 1325-ben.

1401-ben Kisnémedi földesura Micsk bán unokája, Prodavizi István lett. 1425-ben Prodavizi István unokája, Miklós átadta Zsigmond királynak 11 Pest megyei községét, köztük Némedit is. Zsigmond király hamarosan el is adományozta őket, Kisnémedit még ebben évben: 1426-ban, Gatali Miklós váci püspöknek, aki ezt követően Némedi Gatali Miklósnak nevezte magát. A XV. században a Gatali család megőrizte fennhatóságát a település felett.

Az 1526-os mohácsi katasztrófa, majd 1541-ben Budavár elfoglalása évszázadokra meghatározta Magyarország sorsát. Nagy volt a pusztulás Kisnémedi környékén: falvak néptelenedtek el, szegényes és nyomorult volt az élet. Az összeírások szerint a nép adót fizetett a töröknek, a magyar államnak, a vármegyének és a földesuraknak. Kisnémedit 1632-ben említették a budai szandzsák adókönyvében. Ez a kimutatás mind a nagyobb, mind a kisebb hűbérbirtokosok között megemlíti a falut.

A hatalmas adóösszeg kifizetése nem volt elég a töröknek, teljesíteni kellett az ún. várépítési robotot is. A kisnémediek ebből is bőven kivették a részüket.

Ezen felül adóztak a föld minden aratható és kaszáló termékéből és a borból is: tizedet az egyháznak, egy másik tizedet (az ún. kilencedet) a földesúrnak. Ezek a a sarcok időnként változtak, főként növekvő irányba. A korabeli oklevelek bizonyítják, hogy a lakosság ténylegesen fizette az adót az államnak és a földesúrnak is a török uralom alatt.

Kisnémedi tizenkilenc földesúr kezén

A XVI. századtól a XVIII. századig sok családnak volt birtokrésze Kisnémediben, szám szerint tizenkilencnek. Ezek közül kettő volt jelenetős: a Gosztonyi és a Rudnay család. A Rudnay család nevét őrzi az egyik váchartyáni vasútállomás is Rudnay-kert néven.

Az Ellővölgyiek és Kendyek után más családok kerültek Kisnémedibe, többek között a Kartaly család.

Kartaly Pál 1566-ban a Kendyek és Ellővölgyiek perében még bíró volt a megyénél. Egy 1572. december 19-én Bécsben kelt oklevél szerint fiúörökösök nélkül halt el, és így birtokai a törvény értelmében a királyra szálltak vissza: szabad adományozásúakká váltak. Három leánya, Dorottya, Zsófia és Anna védelmében Miksa császár intézkedett: „irántuk való nemes szándékból indítatva”, elkerülendő, hogy a „nevezett leányzók idegen tető alatt legyenek kénytelenek magukat meghúzni” igazi férfi utódokká és örökösökké nyilvánította őket. Az érintett birtokok: Némedi Nógrád megyében, a hévízgyörki birtokrész, valamint nemesi udvarház Kartalon, 16 jobbágytelek erejéig. 1572-ben tehát ez a család is kihalt, nevét a mai Kartal őrzi.

A Kartalyakon kívül még sok család megfordult Kisnémediben mint földesúr.

Beniczky Tamást a tizedjegyzés is említi 1578-ban mint Kisnémedi, Váchartyán és Vácrátót földesurát. A Beniczky Felső-Magyarországon a legrégibb nemesi családok egyike, beházasodás révén több nagybirtokos családdal került összekötetésbe, többek között a Rudnay családdal is, Kisnémedi későbbi birtokosaival.

A Gosztonyiak

Ugyancsak említették a tizedjegyzékek 1660-ban a Géczy és Gosztonyi családot mint Kisnémedi földesurait. Ettől számítva közel 300 évig, egészen 1945-ig éltek itt a család leszármazottai, ezért róluk bővebben is szólunk. Egyik ősük már I. István király korában győztes hadvezérként szerepelt a Koppány elleni harcban. Gosztonyi Miklóst és Mihályt V. István vette fel a nemesek sorába 1269-ben, azon érdemeikért, amelyeket a bolgárok elleni harcban életük veszélyeztetésével és vérük ontásával szereztek.

Címerüket 1467-ben kapták Mátyás királytól Gosztonyi János pécsi őrkanonok és vele testvérei is. A Gosztonyi nevet önállóan 1566-tól viselte Gosztonyi Gergely.

Gosztonyi János 1507-től 1510-ig váci, 1510-től győri, 1524-től erdélyi püspök volt. Miután minden pénzét hadakra fordította, a mohácsi vész előtt Zápolyai János erdélyi vajdával együtt ő is Mohács felé indult. A csatában azonban részt venni nem tudott: Szeged mellett vesztegelt Zápolyaival. A király cserbenhagyása miatt kelt haragjában a rákövetkező királyválasztásnál Ferdinánd pártjára állt, ezért Zápolyai elfogatta, Kolozsvárott börtönbe vetette. A vajda kapitányai annyira megkínozták, hogy sebeibe 1527-ben belehalt.

Még egy egyházi méltóság került ki közülük: Gosztonyi István, címzetes püspök, esztergomi kanonok, nagyszombati vikárius. Elhunyt 1800-ban.

Gosztonyi János 1809-ben a Pest megyei nemesi fölkelő sereg tábornoka volt. Súlyos harcok után Napóleon seregei Győrig szorították vissza. Mivel Kisnémedi teljesen katolikus község, evangélikus lelkész nem volt a faluban. A Gosztonyiak ezért evangélikus létükre is sokszor szerepeltek a katolikus anyakönyvekben, így az említett János tábornok is. Több táblabíró, szolgabíró, esküdt került ki a család tagjai közül.

Címerük: kék pajzsban, aranykoronából kiemelkedő vörös ruhás kar ezüst kürtöt tart. A sisakdísz ugyanaz. Takaró: kék-vörös, vörös-ezüst.

Kisnémedi kastélyuk ma műemlék. Késői barokk stílusban épült a XVIII. század végén, ahogy emléktábláján is szerepel. Jelenleg a kastélyépületet az iskolás gyerekek ebédlőként használják. A másik, kisebb kastélyban, melyet kibővítettek, iskola műkődik.

A Gosztonyiak mellett a Gécziek bírták huzamosabb ideig Kisnémedit. A váci káptalan országos irattárában, levéltári mutatóiban rengeteg utalás található e két család közötti jogügyletekre. Végrendeletek, meghatalmazások, ellentmondások stb. nagy bőségben, főleg a török idők után. A Gosztonyi család Kisnémedi birtokrészeit lassanként, főleg vásárlás útján szedte össze. Például a Bárczy család – amelynek ugyancsak voltak birtokrészei Kisnémediben, Hartyánban és Rátóton – 1696-ban elzálogosította e három községet Bendő István váci plébánosnak és vikáriusnak 1000 forintért. Óriási összeg! Gosztonyi András átvette ezt az adósságot, és ezzel övéi lettek az illető birtokrészek.

1720-ban Gosztonyi János szerzett újabb részt a Bárczy és Bégányi családoktól. Mindkettő törzsökös Bereg megyei, de több vármegyére kiterjedő hatalommal bíró család volt valaha. (Bégány község Bereg megyében fekszik.) Bárczy László felesége Géczy Anna volt. Gosztonyi János megvette tőlük Kisnémediben, Rátóton és Hartyánban fekvő birtokrészüket. Az ügylet ellen felesége, egy Géczy lány nevében emelt kifogást Mágócsy Mihály, hiszen  az ősi jussot idegen kézre adták.

A Bégány család 1749-ben a Rudnyánszky család részére mondott le Kisnémediről, név szerint Bégány Ferenc és Anna, Ferenc, Mihály és felesége, valamint Rudnyánszky József részére.

A Gosztonyi család leszármazottai 1945-ig éltek Kisnémediben, még Dunavecsén, Fóton, Pécelen és Váchartányban is voltak birtokaik, majd ez Hartyánra és Némedire szűkült.

A Géczyek

A másik nevezetes, és több vármegyére kiterjedő befolyású, ugyancsak evangélikus család Kisnémediben a Géczy család volt. Már a XIV. században birtokosok voltak a Nógrád megyei Géczen, innen kapták a nevüket. Az 1660-ban Kisnémediben is birtokos Géczy Gábor elnyerte a király engedélyével a Poltári Sós család birtokait is. Két fia volt, István és Zsigmond.

Géczy Zsigmondot a Rákóczi-szabadságharcban való részvétele miatt megfosztották birtokaitól, leányát, Géczy Juliannát pedig felségárulás vádjával 1715. augusztus 18-án Győrött lefejezték. Róla írta Jókai Mór „A lőcsei fehér asszony” című regényét.

A Géczyeken keresztül, beházasodással kerültek Kisnémedibe a Bobor és a Tihanyi család tagjai. Géczy Klára 1698-ban lett Bobor Tamás felesége, aki 1684-ben nyert címeres nemesi levelet a török háborúkban tanúsított vitézsége jutalmául. Már 1677-ben volt Kisnémediben 4 és fél telkük, amelyet Bobor Tamás elzálogosította 60 tallérért Gerhárth Györgynek. 1698-ban viszont neki, Bobor Tamásnak zálogosította el négy kisnémedi telkét Meskó János, 100 forintért.

Egy mási Géczy Klára 1761-ben lett Tihanyi István felsége. Az ily módon benősült Tihanyi család tagjainak az 1800-as évekig volt itt birtokrészük. Tihanyi Imre anyja Nádkai Mária volt. 1701-ből ismerünk egy záloglevelet Kisnémedi fölött, melyet Bobor Tamás és Nádkai László állított ki, így kapcsolatba hozva egymással a Tihanyi, Bobor és Nádkai családot.

1785-ben Tihanyi Tamás Pest megyei alispán rendelkezését említi „Kiss-Némedy”-ben fekvő harmadrészéről Karcsú Antal Arzén.

A XVII. század közepétől egyre többször merül fel Kisnémdeivel kapcsolatban a Gerharth család neve. Utódaik ma Veresegyházon élnek nagy számban. Zólyom megyéből származnak, utódaikat megtaláljuk Nógrád és Hont megyékben is. 1647-ben a Gécziek zálogosítottak el nekik egy Kisnémedi birtokrészt 60 tallérért. 1677-ben Bobor Tamás zálogosította el itteni birtokrészét Gerharth Györgynek, aki 1680-tól Hont megy alispánja volt.

A váci káptalan irataiból az is kiderül, hogy 1698-ban Kanisay Sándornak is volt birtokrésze Kisnémediben, 30 tallérért zálogosította el Bobor Tamás és felsége, Géczy Klára javára. A Boboroknak Nagykürtösön is volt kastélyuk.

A fentebb említett Kanisay Sándor nem abból a hasonló nevű családból származik, amely történelmünkben  oly nagy szerepet játszott: borbély család tagja volt, akik a XVII. században szerepeltek a Nógrád megyei birtokosok sorában. Halálának időpontja tisztázatlan: a források szerint 1709-ben még élt, de 1711-ben már nem. Családjának utolsó tagjaként hunyt el.

A Rudnay család

A Rudnay család nevét őrzi ma is egyik szomszédos váchartyáni vasútállomás, a Rudnay-kert. Nyitra megyéből, Rudnóból jöttek Váchartyánba és Kisnémedibe. Sok híres tagja volt a családnak a történelem folyamán: család tagjai közül főispánok, polgármesterek, főkapitányok, táblabírók kerültek ki. Rudnay Lőrinc Zsigmond király idejében volt királyi ítélőmester, Rudnay Sándor (1760–1831) esztergomi érsek, bíboros. Rudnay Dénes (1790–1838) Gosztonyi Mihály és Semberg Anna leányát vette feleségül, így lett váchartyáni és kisnémedi földbirtokos.

Fiuk, József nemzetőrként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban, felesége Veres Szilárda volt. Anyósa neve ismerősen csenghet sokaknak: Veres Pálné a magyar nőnevelés előharcosa volt. Budapesten utcanévtábla és szobor, valamint gimnázium őrzi nevét. Leánya „Emlékeim” címen könyvet is adott ki róla 1922-ben. Veres Pálné a szomszéd településen, Váchartyánban hunyt el 1895-ben.

Összefoglalásul még egyszer felsoroljuk betűrendben a mohácsi vész után Kisnémediben birtokrésszel rendelkező családokat: Bárczy, Básthy, Begány, Beniczky, Bobor, Csihay, Gerharth, Gherbedy, Géczy, Gosztonyi, Kanizsay, Kartaly, Kendy, Kerecseny, Meskó, Nádkai, Parniczky, Rudnay, Tihanyi családok. Összesen: 19. Az 1800-as években közülük már csak háromnak éltek leszármazottai Kisnémediben: a Rudnay, Tihanyi és Gosztonyi családnak.  Az 1900-as években már csak a Gosztonyi család utódai éltek Kisnémediben 1945-ig.

A kisnémedi jobbágyoknak és zselléreknek mindegy volt, ki a földesúr. Nekik fizetniük kellett és robotolniuk, hogy megmaradhassanak kis földjeiken. Sok volt a terhük: fizetniük kellett a töröknek, az államnak és a földesuraknak is, számuk az idők során megfogyatkozott.

Az 1715. évi összeírás

Buda várának 1686. szeptember 2-án történt visszafoglalásával Pest és Vác környéke is véglegesen megszabadult a töröktől. A szegény nép nyomorúsága azonban tovább tartott, mert ezt követően a császári hadsereget kellett eltartania. Az 1690. november 29-én Budán tartott megyei közgyűlés a Kecskeméten és Nagykőrösön állomásozó császári katonaság eltartására kivetést rendelt el: portánként 100 komáromi mérő gabonát és 3 db vágómarhát.  Kisnémedi ekkor már annyira szegény volt, hogy rájuk nem vetettek ki beszolgáltatnivalót.

1695-ben nevezték községünket először hivatalosan is Kis-Némedinek. Az ekkori összeírásban már fizetnie kellett adót a községnek a katonaság eltartására.

III. Károly király 1714-ben adta ki rendeletét, hogy írják össze az ország adóképes lakosságát, az adók arányos kivetése miatt. A cél tulajdonképpen az volt, hogy megállapítsák: mi maradt meg a sok háború és belső harc után? 28 év telt el Buda felszabadulása, 3 év a Rákóczi-szabadságharc befejezése óta. 1707-ben pestisjárvány is pusztított, de a termés is igen  szűkös volt ezekben az években. Nem csoda, ha az ország lakossága – s vele együtt Kisnémedié is – hirtelen leapadt. Egész Magyarország létszáma 1720-ban, beleértve mind a 41 vármegyét, 1 769 422 fő volt, tehát nem érte el a 2 milliót sem.

Kisnémediben is csak 15 család élt 1715-ben. Egy háztartás lélekszámát 6-7-nek számítva, az összlakosság kb. 100 fő lehetett. A 15 családból 10  volt magyar és 5 szlovák, 14 a jobbágy és a 1 a zsellércsalád.

A jobbágytelek a család szaporodásával elaprózódott: voltak, akik fél, negyed, nyolcad, sőt, még ennél is kisebb telken gazdálkodtak. A kisnémediek közül a legkorábbról, 1668 óta név szerint is ismert Bartus családnak egy 1894-ből származó birtoklapja szerint 1 egész telek Kisnémediben 24 kat. hold szántót tett ki. Ehhez jött még a közös legelő használata. Adókataszteri tiszta jövedelem egy egész telek után 1896-ban 70 forint.

A zselléreknek földjük nem volt, napszámból éltek. Az összeírásban szereplő Kuskó Mátyás zsellérnek sem volt se szántója, se rétje, se szőlője. Ha még háza sem volt a zsellérnek, hanem valaki befogadta, akkor más hátán lakónak nevezték.

Gazdaságilag a következő volt a helyzet 1715-ben:

Szántóföld volt összesen: 112 köböl.

Rét:                                    28 kaszás és

Szőlő:                                 22 kapás.

Az összeírás szerint egy magyar holdnak megfelelő, egy pozsonyi köböl föld csak három köblöt termett. Akár pozsonyi, akár a pesti köböl szerint végezzük az átszámítást: nagyon kevés ez a termés! (A köböl, mint látjuk, területet és űrmértéket is jelentő szó.)

Adóztatható jövedelem se malomból, se mészárszékből vagy kocsmából, ipar-kereskedelemből, sem más forrásból nem volt. Ez is mutatja a nép nagy szegénységét.

Az 1715-ben itt élő 15 családból 7-nek még 1965-ben is éltek leszármazottai a községben: ezek a Bertus, Hegedűs, Bajzák, Csernák, Behany, Tóth és a Kuskó család.

Az 1720. évi összeírás

A következő években rohamos volt a fejlődés, a háztartások száma 22-re emelkedett 1720-ban. Az úrbéli telkek a családok számának növekedésével állandóan szűkültek.

A szorgalmas jobbágyok, zsellérek irtványokkal, területek termékennyé tételével igyekeztek a családokat földhöz juttatni. Nagy arányban folyt az új szőlők telepítése is. Az összeírások és a későbbi forrásmunkák egyöntetűen emlegetik Kisnémedit, „kitűnő fehér borait amelyek messzi földre szállítanak.

A borszőlőfajták az olaszrizling és az ezerjó voltak, a csemegeszőlőfajták pedig a muskotály és a saszla. A 19. században itt is megjelent a filoxéra és kipusztította a remek hazai szőlőket.

Néhány adat Kisnémedi további történetéből

A XVI és XVII. század véres küzdelmei után viszonylag békés korszak következett. A nemzet újjáépíteni igyekezett azt, amit az elmúlt 200 év elpusztított.

Az 1760-as években Mária Terézia elrendelte, hogy a jobbágyok kötelességeit a földesúrral szemben rögzítsék és foglalják okiratba, urbáriumba. Ennek előkészítésére minden községbe 9 kérdőpontot küldtek ki, amelyekre meg kellett felelni. Bekcsy András kisnémedi bíró és Mattyasovszky Ignác jegyző a következő választ küldték a kérdőpontokra (mai nyelvezettel, rövidítve):

1. Semmilyen urbáriumuk nincsen, és nem is emlékszenek, hogy valaha helységüknek lett volna.

2. Helységük két uraságnak birtoka alatt van: Tekintetes, Nemzetes és Vitézlő Gosztonyi famíliának és Tihanyi Úrnak. A Gosztonyi famíliának semmilyen készpénzbeli adót nem adnak, csak egyedül Tekintetes Tihanyi Úrnak. Szokás szerint évenként adóznak.

3. Gosztonyi famíliának készpénz helyett természetben adóznak: egy teljes ház 3 csirkét, 1 ludat; fél helyes ház 3 csirkét és 1 ludat, míg a zsellér 2 csirkét, és ezeken kívül semmi egyebet. Tihanyi úrnak évenként 34 forintot fizetnek, és mivel földesuruk Pesten lakik, tehetségükhöz mérten vajat, tojást, ludat, csirkét. Ezeket nem számszerűen adják, hanem szükségnek megfelelően.

4. Helységüknek van: 1. fél esztendőre való bora van a kocsmának, amit Szt. Mihálytól Szt. György napjáig árusít, és az ebből származó jövedelmet községükre költik.

Az uraság engedélyével egész évre való pálinkája van a kocsmának a köz javára, ezért árendaképpen évente 15 gyalogmunkást földesuruk szolgálatára bocsátanak, és annak jövedelmét is a köz szolgálatára fordítják.

Öt darabban van közös rétjük. Esős időben megtermel 15 szekér szénát és azt a „kvártélyosok” számára és más közszükségletre szokták felhasználni.

Van egy köz szántóföldecskéjük. Hat pozsonyi mérővel vetnek és termését helységük szükségletére fordítják.

Az uraság különös jóvoltából mészárszéküknek fél esztendei jövedelme, helységük számára, minden pénz nélkül az övék, és ezért a mészárszéket karbantartják.

Az uraság engedélyezte, hogy határban lévő harasztosból ingyen szükségletükre, tűzrevalót vágjanak.

Fejős és vonó marháiknak a legeltető mezőik elegendőek, de a heverő marháknak igen szűk.

Szőlőhegyük a határban van, azon minden egyes gazdának úgy fél helyes és a zsellérnek is több –kevesebb darabból álló szőlője van, melynek haszna az övék marad.

Esztendőként egyszer vagy kétszer Szegedre, gyakrabban Szolnokra mennek, hogy onnan Őfelsége sóját Pestre szállítsák készpénzért, és azzal is saját magukat segítik. Hasonlóképpen némely szekeres gazda Szolnokról egyes váci boltosokat, kereskedőket saját pénzen vett sóval – megállapodás szerint – ellátják.

Közhasznukat szolgálja az is, hogy – mivel Vác közel van – a marhákat vásárra viszik, a váci piacon árusíthatnak. Ahogy a munkájuk engedi a váci szőlőhegyeken munkát vállalnak. Puszta házhelyeik nincsenek. Mindnyájan örökös jobbágyok.

Ez a Mária Terézia-féle úrbérrendelkezés korlátozta a földesúri önkényt és enyhítette a jobbágyok kiszolgáltatottságát, de mivel rögzítette a jobbágytelkek nagyságát: a szaporodással együtt ezek a telkek annyira elaprózódtak, hogy néhány évtized múlva a jobbágyon nagyrésze földnélkülivé vált.

 1743-ban, 1831-ben és különösen 1849-ben nagyméretű kolerajárvány pusztított Kisnémediben. Erről az anyakönyvek tanúskodnak.

Az utolsó nemesi felkelés alkalmával, 1809-ben a Pest megyei felkelő nemes csapat vezére Kisnémedi földesura: Gosztonyi János volt. Neve több alkalommal szerepel az anyakönyvekben, különösen pedig András nevű gyermeke és annak neje, Görgey Julianna.

1848-ban Kisnémedi 62 gyalogos nemzetőrt küldött Kossuth Lajos hadseregébe.

1849-ben az isaszegi csata után Vác felé vonulóban Gáspár tábornok, majd Paskievics cári orosz hadserege is érintette a községet. Csak érintette, mert csak a portyázók jártak erre.

Az 1914-es világháborúba 102 fő katona vonult be Kisnémediből. A hősi halottak száma: 28 volt. A hadiözvegyeké: 13. Hadiárváké: 32.

A világháború után „földreform” során 205 holdat osztottak ki az igénylők között, amelyekért azonban minden évben földváltságot kellett fizetniük. Az erről szóló külön adóíveket több helyen is őrzik Kisnémediben.              

Cselédsors

Aki bejutott az urasághoz cselédnek, az szerencsésnek mondhatta magát. A szerény munkalehetőségek között biztos kenyérkeresete volt. Hogy milyen feltételek mellett, kitűnik a következőkből.

Nem engedték, hogy a szolgálatra alkalmas férfiak és nők szolgálat nélkül legyenek. Az ilyeneket senki sem fogadhatta be. A testi fenyítés Kisnémediben is szokásos volt. Hogy mikor szűnt meg, nem tudtuk kikutatni. A kisbéreseké a legutóbbi időkig, egészen az orosz megszállásig. Ifj. Bajzák János mondja, hogy ő is kisbéres volt. Ha rossz fát tett a tűzre, és az ispán észrevette, meg kellett fognia a bokáját és az ispán megpálcázta. Az idősebbek ma is emlékeznek is emlékeznek a deresre, amely Farkas Antal háza előtt állt. (ma Fő út 24. sz.) egy nagy eperfa alatt. Fennmaradt egy 1898-ból való „Szegődségi levél”, amely Holovics József béresé volt. Utódai ma is itt élnek Kisnémediben.

„Házi törvények:

A cseléd kifogás nélkül a tisztnek vagy helyettesének engedelmeskedni tartozik.

Cselédnek a majorból távozni – semmi időben, sem ünnep, sem vasárnapon – engedelem nélkül nem szabad. Dolgozni a szükséghez képest köteles minden időben, tekintet és észrevétel nélkü l.

Átveendő ökrei és szerszámairól mindenki felelős, ezért a szándékos vagy hanyagságból származó károkat megtéríteni köteles.

A cseléd a kimérendő szegődségi gabona, kimutatandó marhajárás, úgy takarmány ellen kifogást nem emelhet.

Lúdtartás tilos.

Kukoriczacsőszt a rendelkező tiszt jóváhagyásával fogadni kötelesek.

A cselédek a gazdászat bármely majorjába dologra menni tartoznak, ha lakhelyükön kívül folytonosan két hétnél tovább maradni rendeltetnek, pótlékot nyerendenek.

A cselédasszonyok tartoznak vétel nélkül, sorozat szerint az előfordulandó belső munkákra az urasági és tiszti lakhoz menni – úgy a gazdasági zsákokat és ponyvákat varrni és foltozni.

A béresek sorozat szerint ökrészkedni tartoznak (vagyis ökröket legeltetni – szerző megjegyzése), azért az ökrök által teendő károkat az illető ökrészek tartoznak kifogás nélkül megtéríteni.

A juhászok a közbejövő szünórákban dolgozni és a szükséghez képest a gazdászat más majorjába is menni tartoznak.

A cselédek éjjeli őrökként a kirendelő helyeken sorozat szerint tartoznak szolgálatot tenni.

Részegedés, káromkodás, egymás közötti czivódás szorosan tiltatik.

Ha valaki lopásban – avagy más által tett lopás eltitkolásában – utolértetnék, úgy ha valamelyik ezen alapszabályok valamelyik pontja ellen vétkeznék, vagy pedig ellenszegülne, azonnali elbocsátás által büntettetik, minden neki e gazdászatból járuló fizetése elveszvén, a több kivettet pedig visszafizetni.

Járandóság 1898-ban: készpénz 30.- Frt. 4 véka tiszta búza. (A véka a köbölnek egy harmada, gabonaűrmérték, kb. 20 liter.) 48 véka rozs, 2 véka főzelék, 12 kiló só, 4 méter tűzifa, 1000 négyszögöl kukoricaföld, 200 négyszögöl kenderföld. A kukoricaszár az uraságé, melyért kap egy forintot, ha levágta és bekötötte.”

A lakosság számának alakulása

Az előző fejezetekben már említettük, hogy 1715-ben kb. 100, 1720-ban 145 fő lehetett Kisnémedi lakossága.

Az utána következő legközelebbi adat 1772-ből áll rendelkezésünkre: a püpökszilágyi plébánián őrzött „Liber Status Animarum.” Eszerint az összlakosság 526 személyből áll. Ebből 226 a 14 éven aluli gyermek, tehát az összlakosságnak 43%-a. Az evangélikusok száma: 59.

86 ház volt a faluban. A legtöbb család a Parádi nevet viselte: 8 ilyen nevű család élt itt, 25 gyermekkel. Utánuk következik a Berkes nevű család 13 gyermekkel. Ma már egyik családnak sincs nyoma a községben.

A ma is itt élő családok közül 1772-ben is itt volt már a Hegedűs család 3 ágon, 12 gyermekkel. Volt még 3 Czinkota család 11 gyermekkel, 2 Ribai család 10, 2 Muka család 8, 2 Behany család 9, 2 Puskás család 12, 2 Kuskó család 13, 2 Nagy család 8, 2 Fábián család 9, 2 Bajzák 6, 2 Varga 8, 2 Csernák 10, 2 Kurucz 2, 1 Bartus 8, 1 Berencsi 5, Misnyovszky 1, Tóth 8 és 1 gyermekkel, illetve egy Bodor nevű család gyermek nélkül. Összesen tehát: 33 család 142 gyermekkel. A gyermekek átlaga családonként 4,3%.

1778-ra a lakosság 545 főre szaporodott. A 14 éven aluli gyermekek száma csak 170, az összlakosságnak mintegy 30%-a. Nem csoda: csak 1772-ben 30 gyermek halt el 6 éven aluli korában! Az evangélikusok száma: 57.

Új nevek, amelyek még ma is megvannak: Tenki, Gelle, Máté, Simon, Balázs, Kovács, Béki családok még Püspökszilágyon szerepelnek.

A Gosztonyi uraságot nem számítva, 10 szolgalegény és 2 szolgaleány volt alkalmazásban.

A szolgalegények 14-38, a leányok 14-22 évesek.

1779-ben 567 a lakosság száma. A 14 éven aluli gyermek 207, az összlakosságnak kb. 36 és fél %-a. Az evangélikusok száma: 58. A családoknál – tehát az uraságot kivéve – 10 legény és 4 leány szolgált. A „legények” között volt 10 éves is, aztán 12, 14, 15 éves. A szolgálóleányok között is kettő 14 évesek.

Új nevek, amelyeknek viselői ma is Kisnémediben élnek: Fazekas és Molnár. 1779 után csak 49 évvel később, 1828-ban készített kimutatást Tajthy Ferenc plébános a hívekről. Ekkor 125 katolikus család élt Kisnémediben, 685 lélekkel. A 14 éven aluli gyermekek száma: 290, az összlakosságnak 42%-a. Új családok: Farkas, Kecskés, Béki, Szabó, Csordás, Gelle, Csanyi, Balász, Králik. Püspökszikágyon ekkor tűnnek fel: a Riez, Szottfried, Papp, Laukó, Rottenhoffer családok.

Ezzel a plébános által vezetett „Liber Status Animarum” le is zárult. További adatokat más forrásból merítettünk.

1851-ben A lakosság létszáma: 764 fő. Ebben az időben kerül ide a Holovics család, mint urasági vincellér.

1871-ben egy tanfelügyelői jelentésből ismerjük a lakosság számát: 750 fő.

1876-ban 715. Római katolikus, 67, evangélikus, 25, református, 1, izraelita 18.

1900-ban 760-an élnek Kisnémediben.

1920-ban 1023 fő a lakosság száma. Római katolikus 988, református17, evangélikus 1, görög keleti 2, izraelita15.

1939-ben 994 fő, 504 férfi, 490 nő.

1962-ben 966 fő a község létszáma.

Eszerint 1920-ban 57 személlyel több volt a község lakossága, mint 1962-ben. Az első világháború után szűkös munkalehetőségek és a gazdasági válság idején sokan kivándoroltak az Amerikai Egyesült Államokba. Másrészt pedig állandóan tart az elvándorlás – ha az utóbbi időben csökkent mértékben is! – a budapesti munkahelykehez közelebb eső Őrszentmiklós- Nyíres – re.

Még néhány adat az anyakönyvekből: az átlagos életkor 1770-ben 23 év, 1790-ben 13, 1800-ban 10, 1810-ben 14, 1820-ban 15, 1830-ban 27, 1840-ben 21, 1850-ben 15; 1950-ben 51, 1960-ban 69, 1961-ben 69, 1962-ben 70, 1963-ban 61 év!!!

A halál oka 1946-63-ban: összes halott 190

 Végelgyengülés – 50

 Szív-és érmegbetegedés – 40

 Rák – 24

 Agyvérzés – 21

 Tüdőgümőkór – 7

 Egyéb –  48

A kolera kisebb mértékben fellépett 1831, 1852 1855-ben, de leginkább 1849-ben dühöngött: július-augusztusban 70-en haltak meg ebben a betegségben. Naponta 7-et is temettek. A 70 halott közül 49 volt a 7 éven felüli, tehát főleg az idősebbeket közül szedte áldozatait. A kolerában elhunytak foglalkozása szerint: 42 zsellér, 21 földműves, 3 csősz, 2 szolga és 2 kőműves.

1885-ben is 15-en haltak meg kolerában. 1852-ben újabb járvány jelentkezett: a nátha. (Tussis.) 28 haltak meg benne. 1853-ban 27-en, 1854-ben 20-an, 1855-ben 11-en.

Arat a tífusz és a gümőkór is. Csak egy pár kiragadott adat: 1890-ben 5 gyermek halt meg torokgyíkban. 1918-ban és 1920-ban 6-6 spanyolbetegség által előidézett halál fordult elő. „Szárazbetegség”-ben, azaz gümőkórban, 1864-ben 5-en, 1918-ban 6-an, még 1930-ban is 4-en haltak meg!

Mindezeknél sokkal döbbenetesebb a gyermekhalandóság! Nem egy évben az összes halottak 80%-a volt 6 éven aluli. Például: 1772-ben a 38 halott közül 30 a 6 éven aluli. 1786-ban az összes halott 40, ebből 30 a 6 éven aluli. 1807-ben 39 halottból 32, 1825-ben 44 halottból 31, 1849-ben a 115 halottból 47 volt a 6 éven aluli. És folytathatnánk oldalakon keresztül az anyakönyveknek ezt a szomorú vallomását…

A gyermekhalandóság oka részben a szegénység, részben a tudatlanság volt. Ma már talán el sem hisszük, hogy a csecsemő számára a „hintőport” a szabad kémény alól kaparták. Sárgás festék, fal és föld keveréke volt. Ha a gyermek vagy felnőtt megvágta a kezét, lábát: teletömték a sebet tehéntrágyával. A gyerek cuclija a következőképpen készült: kenyeret és cukrot rágtak össze, ruhába kötötték, és gyerek szájába dugták. Nem csoda, ha bélhurutot kapott, és meghalt…

Pásztor Pál által felhasznált forrásai alapján

Scroll to top